minden hónap 3. kedd 18:00-21:00 Kezdő sminktanfolyam
minden hónap 4. kedd 18:00-21:00 Haladó sminktanfolyam

Kedves Olvasóm!
Mindannyiunk életében bekövetkezett már egy munkahelyi konfliktus, magánéleti törés esetleg egy családon belüli krízis, melynek követeztében szükségét éreztük a változásnak csak éppen nem tudtuk, hogyan kezdjünk neki, milyen úton induljunk el, melyik a helyes irány.
Két évvel ezelőtt jómagam is egy magánéleti csalódás után kerestem a miérteket és a kezdeti elkeseredettség után született meg egy olyan klub ötlete, ahol váláson átesett embereknek nyújthatunk segítséget szakemberek bevonásával, a nőket először lelkileg majd testileg újra formába hozva.
Időközben rájöttem, hogy nem szabad csak a váláson átesett Hölgyekre koncentrálni, hiszen nem csak párkapcsolati problémákkal találkozunk nap, mint nap. Lehetünk egyszerre barátnők, feleségek, édesanyák, szeretők, főnökök, beosztottak és az élet minden egyes területén adódhatnak megoldásra váró feladatok, ahol jól jöhet az útmutatás, külső segítség. Tudatosan kezdtem figyelni a környezetemben élő embereket, hallgatva az életüket, történeteiket jutottam arra a döntésre, hogy felépítem az általam megálmodott klubbot.
A szakemberek kiválasztásában a megérzéseimre hallgattam és Ön is megbizonyosodhat róla kedves olvasóm, - amennyiben ellátogat egy tréningre - hogy egy igazán lelkes és gyakorlott stáb állt össze, akik között lenni igazi feltöltődés.
Tréning kínálatunk folyamatosan bővül a felmerülő igényeknek megfelelően.
Fontosnak tartjuk, hogy - jelen gazdasági helyzethez is igazodva – árainkat úgy alakítsuk ki, hogy egy kis gyermekes anyuka ugyanúgy meg tudja fizetni tréningeinket, mint egy friss nyugdíjas hölgy.
Csoportlétszámainkat úgy alakítottuk ki, hogy mindenkire kellő idő jusson és mindenki elégedetten távozhasson óráinkról.
Jöjjön el hozzánk, itt biztosan választ kap kérdéseire és testileg-lelkileg felfrissülve, megújult külsővel távozhat tőlünk.
Üdvözlettel:
Ferencz Gabriella,
a Milagora megálmodója
Milagora Harmónia Klub - Ferencz Gabriella e. v.
adószám: 64289584-1-41
Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11773047-00171977